Savanyított cékla / Pickled beetroot

Igazi téli savanyúság a sültek mellé. Így a téli időszakban, nálunk mindig előfordul a cékla a spájzban, ha már egy pár hetet állt és nem lehet belőle levet készíteni gyümölcscentrifugával, akkor például ez készül belőle. Az a jó benne, hogy sokáig eláll és mindig finom. A céklát pedig tudjuk milyen sokrétű egészségre hasznos dolgot tartalmaz (itt találsz róla egy rövid szösszenetet). A téli zöldségek közül az egyik legtöbb tápanyagot tartalmazó alapanyag fajta a cékla. Mi így készítünk a savanyúságot céklából.

Hozzávalók:

  • 4-5 darab közepes nagyságú cékla (nagyjából 1 kg)
  • víz
  • ízlés szerint egész köménymag (kb. 1 teáskanál)
  • csipet só
  • 4 evőkanál 10%-os ételecet
  • 3 evőkanál cukor
  • 1/2 kávéskanál nátrium benzoát vagy bármely más tartósítószer

A céklát meghámozom és vékony szeletekre vágom. Kuktába helyezem és felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje, hozzáadom az egész köménymagot. Lezárom a kuktát és elkezdem főzni, amikor a kukta sípol onnantól számítva kis tűzön 10-15 percig főzöm. Elzárom, hagyom kihűlni annyira, hogy le lehessen venni a kukta tetejét. A cékla főzőlevéből veszek ki 2-3 merőkanálnyit, és elkeverem a cukorral, az ecettel és egy csipet sóval. Visszaöntöm a kuktába a levet, visszazárom és hagyom teljesen kihűlni. Másnap kiszedem a céklát kimosott kiszárított üvegekbe. A léhez hozzáadom a nátrium benzoátot, és az üvegekbe kanalazom. Ha kell forralt vízzel utántöltöm, de általában nem kell.

Elkészítési idő: 1 óra + hűtés

Nehézségi fok: könnyű

Tápanyagtartalom (egész adagra): 617 kcal; 140 g szénhidrát; 16 g fehérje; 1 g zsír

Pickled beetroot

pickled_beetroot

This is a perfect winter pickle next to you favorite roast or stew. So in the winter we always have beetroot in our pantry, and if you keep it for a longer period of time (like a couple of weeks) it is not good for juice, we usually do this pickle from it. It’s good in this recipe that you can keep it for months and every time it’s delicious. We all know that beetroot is very useful for our health as it contains a lot of nutrients (here you can find a bit of info about it). Among the winter veggies it contains the most nutrients. We do the pickle beetroot like this:

Ingredients:

  • 4-5 piece medium size of beetroot (approx. 1 kg)
  • water
  • according to your taste cumin seeds or caraway seeds (approx. 1 teaspoon)
  • pinch of salt
  • 4 tablespoon 10% plain vinegar
  • 3 tablespoon sugar
  • 1/2 coffee spoon sodium benzoate or any alternative preservative

Peel the beetroot and slice it up to thin slices. Place them into an autoclave (you can cook it without the autoclave but it will take longer), pour water onto it so it covers completely, add the cumin. Close the autoclave and start to boil. When the pot makes the sound reduce the heat and cook it for another 10-15 minutes. Then close the cooker, and leave it to cool down until you can open up the autoclave. Take out 2-3 soup spoon of the juice, and mix it with the vinegar, the sugar and the salt, and pour it back to the autoclave. Close it and leave it to cool down completely. Take out the beetroot slices the following day and place them into washed and dried jars. Add the sodium benzoate and pour it into the jars. If it is not covers the beetroot slices totally, then add some boiled water into the jars, but mainly you don’t need that.

Preparation time: 1 hour + cooling

Difficulty: easy

Nutrient content (for the whole): 617 kcal; 140 g carbohydrate; 16 g protein; 1 g fat

Advertisements

2 Comments Add yours

    1. Thank you sunnydayinseattle I adore beetroot’s color 🙂

      Liked by 1 person

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s