Sacher torta / Sacher cake

Ez volt az első közös megmozdulásunk Jurassza Zsófi fotós barátnőmmel. Egy üzleti reggelin ismerkedtünk meg és nagyon könnyen összehangolódtunk. Ő hivatásos fotós, leginkább enteriőröket fotóz, de emellett divat/portré fotós is. Készített már fotót szakácskönyvhöz is innen kaptam az ötletet és bátorkodtam megkérdezni tőle, nem lenne-e kedve egy két fotós szessiont összehozni. Tudom nagyon el vagyok maradva, mert ez a fotózást már tavaly Június/Július környékén készült, de kicsit más kihívások felé sodort az élet és nem tudtam igazán foglalkozni a bloggal, így ezt csak idén tudom posztolni. Mivel mondtam Zsófinak, hogy nevezze meg a kedvenc tortáját, így egy Sacher jutott osztály részül, így sikeredett. A fotózásról a következő bejegyzésben olvashattok majd.

Hozzávalók:

  • 12 dkg margarin
  • 12 dkg porcukor
  • 12 dkg reszelt étcsokoládé (min. 70%)
  • 6 tojás
  • 12 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 evőkanál baracklekvár
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 2 dkg margarin
  • kevés víz

A sütőt előmelegítjük 170 °C-ra. A margarint a porcukorral habosra keverünk, egyenként hozzákeverjük a tojás sárgákat, és kanalanként a reszelt csokoládét. Amikor mindezeket nagyon jól elkavartuk, akkor a liszttel elkevert sütőport felváltva a tojásfehérjék kemény habjával a csokoládés masszához keverjük, és szépen összedolgozzuk. vajjal kikent formában megsütjük 30-35 perc alatt. Én 25 perc után 160 °C-ra vettem a sütőt. Kicsit hagyjuk a sütőben hűlni, majd a sütőből kivéve rácson hagyjuk teljesen kihűlni. Másnap baracklekvárral megkenjük a tetejét. A csokoládémázhoz az összetört csokoládét, a margarinnal megolvasztjuk és kevés vízzel (kb 2 cl) könnyen kenhetővé alakítjuk, majd a torta tetejére öntjük és szépen bevonjuk vele a tortát.

Elkészítési idő: 30 perc és 30-35 perc a sütés

Nehézségi fok : könnyű

Tápanyagtartalom (egy szelet / egész torta):  182,7 kcal / 3653,6 kcal; 16,9 g / 337,9 g szénhidrát; 3,6 g / 71,8 g fehérje; 11,1 g / 222,5 g zsír

Sacher-cake  

This was our first work together with my friend Jurassza Zsófi the photographer. We have met on a business breakfast, and we easily get along with each other. She is a professional photographer, mainly does interior shoots, and fashion/portrait pictures. She has also done a shooting for a cooking book, so here came the idea to ask her whether she is interested in doing a cooking/photoing session together. I know I am way behind my schedule, as this session was held around June or July, but life has through me some lemons so I was not really able to write for a couple of month time. I have told Zsófi to name her favorite cake, she said Sacher so that’s how it was made. you can read about the shooting in the next post.

Ingredients:

 

  • 12 dkg butter
  • 12 dkg icing sugar
  • 12 dkg grated chocolate (min. 70%)
  • 6 eggs
  • 12 dkg flour
  • 1 pack baking powder
  • 2 tbs peach jam
  • 10 dkg chocolate
  • 2 dkg butter
  • small amount of water

 

Preheat the oven to  170 °C/338 F. Whip the butter and the icing sugar, and add the egg yolks one by one, and the grated chocolate spoon by spoon. When it is mixed perfectly, sift into the mixture the mixed flour and backing powder along with the whipped egg whites side by side. Some flour then egg whites until you receive a smooth pastry. Use a spoon for this and be careful with the egg whites, we want the fluffiness of it, so mixed it gently.  Take the cake form and put a baking paper onto the bottom and use some butter on the sides (I have used my 24/26 cm form). Bake it for 30-35 minutes. I have lower the heat to 160°C/320 F after 25 minutes. Leave it in the oven to cool a bit, so the inside bakes as well but it stayed moisture. Take it out and leave it the cool down on a rack. The following day mixed the jam so it is easy to spread on the top of the cake. For the chocolate topping, melt the chocolate with the butter and a bit of water (approximately 2 cl) so it will spread easily.

Time to prepare: 30 minutes and 30-35 minutes for baking

Difficulty: Easy

Nutrient content (for one slice estimated/whole cake): 182,7 kcal / 3653,6 kcal; 16,9 g / 337,9 g carbohydrate; 3,6 g / 71,8 g protein; 11,1 g / 222,5 g fat

Advertisements

One Comment Add yours

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s