The trip – A nagy utazás – Bali – 3. rész

         A szingapúri reptéren kicsit egyedül éreztem magam míg vártam a gép indulását, de aztán úrrá lett rajtam az izgalom, ugyanis gyermekkori álmom volt, hogy eljuthassak Balira. Egy álom valóra válásától mindig fél egy kicsit az ember, de amikor eléri akkor felszabadult energiáktól, iszonyatosan boldog leszel. De a múltkor olvastam valahol, hogy azok az igazán jó álmok amelyektől fél az ember, erre az utóbbi időkben jöttem rá, hogy mennyire igaz, mióta elkezdtem futni hosszabb távokat. Az első 16 km-es távomtól iszonyatosan féltem, mára meg már 32 km-t is futottam, de sikerült és olyan jó érzés volt, amikor a végére értem. 🙂 Na mindegy vissza a témához, az álom megvalósulásához.
        Itt is újra kellett vízum igényelem érkezéskor, ilyen szempontból, jobb lett volna, ha Yogyakartából mentem volna közvetlen Balira, mert akkor egy vízummal megúsztam volna a dolgot, de akkor sosem ismertem meg Alvaroval, és Barbarával, valamint kimaradt volna az életemből Szingapúr. Megérkeztem Balira mivel nem kértem reptéri transzfert a szállodástól, így taxi után kellett néznem. Mivel tudtam, hogy a reptéri transzfer mennyibe került volna, ha a szállodától foglalom, így a taxissal is kb. abban az árban egyeztem meg. Azóta már okosabb vagyok, így ha legközelebb Balira megyek akkor tudom, hogy blue bird taxit kell szerezni, mert ők órával mennek és sokkal olcsóbban jössz ki, mintha alkudsz. Mindenesetre beültem a taxiba és vártam, hogy megérkezzünk a kis földi paradicsomba. Ugyanis a szállást úgy foglaltam, ha már egyszer ott vagyok akkor olyan szállásom legyen amilyet elképzeltem, persze a low budget-hez mértem. Így találtam az Villa Aqua Bali-ra. A szállásról, annyit kell tudni, hogy isten háta mögött, eldugott kis szálloda távol mindentől, de pont ez a varázsa, az eldugottságról annyit, hogy az utolsó pár méteren földút van. Kis kert, medence terasz és apartmanok. Mivel kb. délután négyre jutottam odáig, hogy kipakoltam és letusoltam, így gondoltam, hogy kipróbálom a medencét.
        A szállás csak akkor lehetett volna jobb, hogyha a tenger mellett van, de ebben az esetben nem ez volt a helyzet, így a medencét választottam, de jól is jött ki, mert így megismerkedtem Jessicával és Stephanie-val Ausztráliából. A lányok tanácsolták, hogy másnaptól béreljek robogót, és akkor sokkal egyszerűbb lesz az életem. No így is tettem. Mivel robogózási tekintetben nem rendelkezem túl nagy múlttal, így nagyon féltem tőle. Még az volt a szerencse, hogy a szálloda és a főút között kb. 2-3 km-es szakaszon nem nagyon volt forgalom, így volt egy kis gyakorlási lehetőségem. Amúgy a robogó bérlése az 50e rupia egy napra, ami kb. 1250 forint. A benzint literes vodkás üvegből töltik a motorba és 4500-5000 rupia egy liter ami kb 100 forint. Ja tegyük hozzá, hogy a jogsim KL-ben maradt sőt azóta már le is járt, de hála a magyar bürokráciának csak személyesen lehet meghosszabbítani.
       A lányok még előző nap útba igazítottak, hogy merre menjek ha le akarok jutni a tengerpartra, így arra vettem az irányt. De annyira magával ragadott a motorozás, hogy kb. 1,5 órát köröztem a tűző napon a motorral, ennek meg is lett az eredménye, durván leégtem. De bemotoroztam Kutára, azzal a lendülettel ki is jöttem onnan, és Seminyak partjainál húzódtam be árnyékot adó napernyő alá. Néztem, ahogy a ifjonc szörftanoncok gyakorolnak.
       Másnap kitaláltam, hogy elmotorozok Uluh Watu templomához. A templom érdekessége, hogy egy 100 méter magas sziklafal tetején helyezkedik el, és a sziklafal lábát a tenger mossa. Habár maga a templom nem annyira látványos mint sok másik templom Balin, de a környezet lenyűgöző. A templomot a 16. században  Danghyang Nirartha, jávai hindu pap építette, amikor a hindu emberek áttelepültek a jáván terjedő iszlám miatt a szigetre, a Majapahit királyság bukása után. A legenda szerint a királyság istenségei követték az embereket a szigetre, és amikor a tenger istennője is partot ért, akkor a sziklák kiemelkedtek a vízből, védve az embereket a szigeten. Később erre a sziklára épült a templom. Aki azonban idejön, az lehetőleg kérjen túra kísérőt. Ugyanis rengeteg majom van a templomnál, ami még nem lenne baj, de az már igen, hogy ezek a majmok eléggé szemtelenek és lopnak az embertől, nekem sikeresen lelopták a lábamról a cipőmet, és megrágta a kis piszok tolvaj. Így fél cipővel a lábamon rohantam egy túra kísérőhöz, hogy szerezze vissza a cipőmet. Sikeres volt az akció és a cipő is megkerült ugyan a majom harapás nyomaival a talpán. De állítólag kamerát is loptak már.

 

 

A kis szemtelen:

 

          Uluh watu templomához közel helyezkedik el Nusa Dua. Gyönyörű fehér homokos part van a szállodákhoz kiépített részen, de két utcával arrébb már kosz és piszok van. Maga a part az gyönyörű, de mivel előző nap megégtem, így nem kockáztattam és behúzódtam az árnyékba és elfogyasztottam egy finom ebédet a parton.

 

Majd visszafelé vettem az irányt, este összefutottunk a lányokkal elmentünk vacsizni. Egy kis eldugott étteremben voltunk Seminyakon, aztán pedig befizettünk egy kis relaxra. Én kipróbáltam a balinéz masszázst, míg a lányok tejes hajpakolást választottak.
       A negyedik napra kitaláltam, hogy elmegyek a helyre amit Alvaro ajánlott. De mivel az eléggé messze volt a szállástól, így reggel indultam. A kis motorral belevetettem magam a főváros reggeli forgatagába. Eléggé hajmeresztő volt a dolog, utána az autópályán száguldoztam a kis motorral, na az se volt semmi. Ahogy az autópálya véget ér ott található Goa Lawah, vagy más néven a denevér templom. Ugyanis a templom egy olyan barlang köré épült, ami több száz denevérnek ad otthont. Azért épült ide a templom mert a fent említett Danghyang Nirartha, amikor hindu tanító útjainak egyikén itt megállt, a denevérek olyan hangot adtak ki mintha egy dicső dalt énekelnének. A templom amúgy a közvetlenül a tengerparton helyezkedik el. A tengertől mindössze a fővárost és Amlapurát összekötő út választja el. Itt már fekete homokkal találkozunk a parton.

 

 

         Visszapattantam a motorra és irány Taman Tirthagangga. Ez a komplexum egy vizikastély, a neve szó szerinti fordításban víz a Gangeszből-t jelenti. A kastély Karangasem király idejében 1946-ban épült, és majdnem megsemmisült 1963-as vulkánkitörésben, de azóta helyreállították. A kert fokuszában egy 11 emeletes szökőkút van. a belépő 20000 IDR. Van egy medence amiben lehet fürdeni, de ez további költségekkel jár. Érdemes felsétálni a templomhoz, mert a templomkertből felfelé vezet egy lépcső a sziklafalnál, és a látvány onnan leírhatatlan.

 

 

 

       Innen tovább vezetett az utam Amedben, amit még Alvaro ajánlott. Amed amúgy nem egy település, hanem sok kis halászfalu összefoglaló neve. Ülök a motoron, ok itt vagyok, de mit is mondott Alvaro mi a neve a helynek – erre meglátok egy táblát Meditasi – ez volt az, követem a táblát, hegynek föl, hegynek le, hegynek föl, hegynek le, mindezt a tenger mellett, egyszer csak megpillantom  a helyet. Kis eldugott hely, bungalókkal, és egy pici étteremmel. Közvetlenül a parton. Mesebeli hely és nyugalom. Az ember nem is akar innen elmenni, de a finom csirke satay után el kellett indulnom, mert megbeszéltük a srácokkal, hogy elmegyünk Tanah lot-ba. Még váltottam pár szót a tulajjal, aki emlékezett Alvarora, és engem is nagy szeretettel fogadott, és bármikor visszavár.

 

Visszafelé úton még megálltam ‘tankolni’ illetve egy pár kép erejéig Amlapurai vizikastélynál.

 

      A következő nap az amit soha nem fogok elfelejteni. Gyönyörűen indult a reggel, eléggé szerencsésen megúsztam a reggeli csúcsforgalmat Denpasarnál, észak felé vettem az irányt és elindultam Ubud felé.
Mindenki teljesen el van ájulva Ubudtól, de nekem nem adott semmivel se többet, mint egy művészetek völgye nap, kis kézműves boltok sorakoznak az utcán és mindenféle gyönyörűséges kézműves dolgot lehet vásárolni. Rengeteg galéria van, de mivel egy darab kézipoggyásszal utaztam végig a 3,5 hetet, így kétszer meggondoltam hogy mit veszek meg és mit nem. A majomeerdőbe meg az Uluh watunál történt események miatt nem merészkedtem be. Ubudtól tovább haladtam észak felé, ahol is csodaszép rizsteraszok és kávé ültetvények fogadtak.
      Megkóstoltam a híres Kopi Luwak kávét. Aki nagy kávé rajongó, vagy netán látta a bakancslista filmet annak talán többet mond a Kopi Luwak név, mint egy ismeretlen szó. A lényeg, hogy ez a világ legdrágább kávéja, attól ilyen drága, hogy a közönséges pálmasodró nevű kis élőlény megeszi a  még éretlen kávét, majd a megemésztett kiürített kávé szemeket, megtisztítják, megpörkölik és ledarálják. Mivel az állat csak a külső piros húsát tudja megemészteni a kávészemeknek, a mag amit később kezelnek a gyomorsavtól különleges aromát kap. Kevésbé erős, de annál különlegesebb az íze. A ledarált kávéból egy kávéskanálnyi kerül a pohár aljára, majd leforrázzák és fahéjrúddal kevergetve szolgálják.
Az állat:

A szorgos kezek:

A folyamat alatt a kévászemek:

A végtermék:

     Tovább vezetett az utam a Batur tóhoz. Ez a sziget legnagyobb tava. A Batur hegy lábánál terül el. A Batur egy máig is aktív vulkán utoljára 1917-ben tört ki, a tó pedig egy vulkáni kráter-tó. A kilátás gyönyörű, megér egy túrát. Ittjártamkor nagy vallási fesztivál volt, az itt lévő templom a második legfontosabb templom, de sajnos nem tudtam bemenni a fesztivál miatt, csak a vallási menetről készítettem egy pár képet. A templomnak kilenc szentélye van, amely a hindu isteneket szolgálja, többek között a Batur tó és a hegy istenét. Az eredeti templom a vulkánkitöréskor elpusztult, az újjáépítés után erős kínai jegyek is fellelhetőek a templomon.
     Innen kezdődött a fekete leves. Mivel eredetileg úgy indultam neki a napnak, hogy megnézem a Batur tavat, és az úszó templomot, és a térképen találtam egy utat ami a kettőt összeköti, így arra vettem az irányt. Igaz mondták hogy vigyek magammal esőkabátot, mert a hegyekben eshet, de amikor elindultam Seminyakrol híre hamva nem volt az esőnek. A Batur tónál aztán már eléggé lógott a lába a dolognak, de gondoltam á úgyse fog esni. Így az utam Bedugul felé vezetett. Először kifogyott a benzin a motorból, épphogy odaértem a ‘benzinkút’-hoz, magyarra fordítva útszéli bodega, ahol literes Vodkás üvegből vehetsz benzint. Aztán eleredt az eső, ronggyá áztam, amikor egy újabb útszéli bódénál kaptam esőkabátot, amit ugyan egy kicsit már megrágott az egér de a cél szentesíti az eszközt, így ez is megtette. Amúgy olyan útjelző táblákkal találkoztam, amivel még nem – tehenek eshetnek az égből.
Amikor is egy útelágazáshoz értem, eléggé fáradt voltam már, de úgy voltam vele, hogy ha már idáig eljöttem akkor már meg kellene nézni azt a templomot, így nem Denpasar-felé vettem az irányt hanem tovább mentem Bedugulnak. Életemben nem láttam még ilyen rossz útviszonyokat, akkora lyukak voltak az útburkolatban, hogyha leszállok a motorról és belefekszem az egyik lyukba nem lehetett volna engem észrevenni. Kerülgettem a lyukakat, kátyúkat, de nem láttam az út végét. Megálltam, ott tartottam, hogy megfordulok, amikor találkoztam egy holland hölggyel, meg a helyi idegen vezetőjével, és a helyi fickó mondta, hogy jó irányba megyek, és már csak kb 2 km. Így tovább mentem, nagyon lassan, nehogy nekem vagy a motornak bajom essen, de annyira óvatos voltam, hogy egy nagyobb kátyú előtt megálltam és nem bírtam megtartani a robogót és eldőltünk, ekkor még csak kisebb horzsolásokat szereztem be és tovább mentem. Majd ezt az esetet eljátszottam mégegyszer, csak most sokkal rosszabbul jártam, mert a másik oldalamra estem, és a lábam hozzáért a forró kipufogócsőhöz, és egy nagy részen megégette. Mindezt végignézte a holland hölgy és a kísérője, jöttek azonnal segítettek, én síró görcsöt kaptam, és mondtam, hogy én onnan sehova nem megyek. Amikor is jött egy helyi család egy platós autóval feltettük a robogót a platóra és kivittek a jó útig. Ekkor döbbentem rá arra, hogy lehet bármilyen rossz is a szituáció, mindig lesznek olyanok akik segíteni fognak, és akkor fog jönni a segítség amikor egyáltalán nem számítasz rá. Sebesült lábbal, eljutottam végül a templomhoz, de igazán nem tudtam élvezni, hideg volt, fájt a lábam, habár egy csodás hely, de tudtam, hogy valamiért oda el kellett jutnom, valami célja volt annak, hogy oda eljussak, és talán a lecke amit útközben kaptam az élettől, az az ok amiért oda el kellett jutnom. Mindenesetre, ott találkoztam egy csapat svájci biciklistával, akik elsősegélybe részesítettek. És hazafelé vettem az irányt, ahol útközben újra megáztam, de most már legalább volt esőkabátom. Amúgy a templom a Pura Ulun Danu nevet viseli, vagy másnéven a tavi templom. 1663-ban épült és a vízi isten Dewi Danunak lett szentelve, a központi épület 11 emeletével Shivának van fenntartva. Maga a tó különlegessége, hogy Bali központjában fekszik 1200 méterre a tengerszint felett.

 

       Este amikor hazaérve láttam, hogy 5-6 nem fogadott hívásom van KL-ből, ugyanis ezen a napon volt a földrengés Szumátra mellett és az ottaniak aggódtak, hogy egyben vagyok-e. Apuék tanácsára elmentem a helyi kórházba, egy jó tanács minden utazónak, ha van biztosításod, először a biztosítót hívd fel, és ők majd megmondják, hogy hova menj. Én egy kis helyi kórházba mentem, ahol egyrészt fizettem az ellátásért, másrészt nem láttak el megfelelően, elsőfokúnak minősítették a másodfokú sérülésemet.
      Utolsó Bali töltött napomat, a Uluh Watu tengerpartján sütkérezve töltöttem a fiúkkal. Milo és András élvezte a tengert is nekem, ez orvosi utasításra elmaradt, és csak a lábfejemet tehettem bele.

 

Egy szó mint száz, minden percét élveztem Balinak, egy nagy álom vált valóra azzal, hogy oda eljutottam, de vissza fogok menni, hogy a sziget többi részét is megcsodálhassam. Innen az út Phuketre vezetett.

Save

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s